
Bemutatkozás
A gyógyszerészi hivatás iránti érdeklődésem egészen gyermekkoromra nyúlik vissza. Példát számomra a családom mutatta, hiszen nagynéném és nagybátyám gyógyszerészként szolgált egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban, édesanyám pedig gyógyszertári szakasszisztensként dolgozott, így sok-sok időt töltöttem már gyermekkoromban is gyógyszertári környezetben. Gimnáziumi éveimben a természettudományos alapokat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának kiváló tanárai adták számomra, egyenes utat biztosítva ezzel a budapesti Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karához. Diplomámat 2008-ban vehettem kézhez.
Ezt követően közforgalmú gyógyszertárban helyezkedtem el, ahol egyre nagyobb rutint szereztem a magisztrális gyógyszerkészítésben, a tanácsadásban, gyógyszerészi gondozásban. Aktív résztvevője voltam az egyetemi hallgatók oktatásának és ezt igen nagy odaadással, szívesen végeztem. Nemcsak tőlem tanulhattak a hallgatók, hanem én is fejlődtem általuk és folyamatosan informálódhattam a képzés aktualitásairól és változásairól tőlük.
2011-ben Farmakológiából szakgyógyszerész vizsgát tettem.
2014-től személyi jogos gyógyszertárvezető lettem egy budai gyógyszertárban, ahol még szélesebb körű szakmai és vezetői tapasztalatot szerezhettem.
2017-be gyermekem születése kapcsán anyai minőségben teljesedhettem ki. Kisfiam nevelése mellett ebben az időszakban elvégeztem egy kifejezetten gyógyszerészek számára indított növényi kozmetikai alapanyagokról és ezek formulálásáról szóló kurzust, ahol a Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézetének egyik PhD tudományos fokozattal rendelkező gyógyszerésznőjétől tanulhattam.
2019-től 2021 tavaszáig folytattam gyógyszertárvezetőként munkámat.
2021 tavaszától 2024 őszéig helyettesítő gyógyszerészként számos budapesti gyógyszertárban széleskörű tapasztalatot szerezhettem, ezáltal megismerve a közforgalmú gyógyszerészet sokszínűségét.
2024 őszétől a budapesti BENU Árnika Gyógyszertár vezetőjeként végzem gyógyszerészi hivatásom.
2020-ban alapítottam társammal a SHEDO Cosmetics Bt.-t, melyben natúrkozmetikumok gyártásával foglalkozunk.
Nagyon fontos számomra a folyamatos szakmai fejlődésem, ezért jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán a Gyógynövény tanácsadó képzés hallgatója vagyok. 2023. óta vagyok tagja a Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Etikai Bizottságának.
A jó gyakorlatom bemutatása és esetismertetések
Célom, hogy minél több ember figyelmét felhívjam a természetes, natúrkozmetikumokkal történő bőrápolás fontosságára.
Szeretném támogatni az embereket abban, hogy gyermekeik és saját maguk számára a lehető leggondosabb ápolást tudják biztosítani növényi kivonatokat, gyógynövényeket tartalmazó kiemelkedő minőségű kozmetikumok segítségével.
Úgy szeretném felhívni az emberek figyelmét a rendszeres, megfelelő bőrápolás fontosságára, hogy oktató, felvilágosító, ismeretterjesztő anyagokkal támogatom az anyákat, szülőket, így hiteles információk birtokában, tudatosan tudnak döntést hozni arról, hogyan szeretnék ápolni gyermekük bőrét a kezdetektől.
Ezekben közérthető módon leírom és elmondom,
Tavaly szakértőként csatlakoztam egy olyan csapathoz, mely anyák számára nyújt támogató segítséget gyermekneveléssel kapcsolatos témákban. Az ehhez kapcsolódó megjelenések, valamint a további, online publikációim a pályázatom végén elhelyezett linken találhatóak meg.
Elismerésként élem meg, hogy a 11. kerületi védőnői szolgálat felfigyelt a munkámra és támogat a küldetésemben. Eddig két alkalommal vettem rész a Szent Kristóf Szakrendelő nyílt napján tanácsadással.
2024-ben csatlakoztam a Szent Margit Kórházban a havonta megrendezésre kerülő szülésfelkészítő előadássorozatukhoz. Ezeken az alkalmakon az újszülöttek bőrápolásáról tartok előadást.
Szívügyemnek tartom, hogy kommunikáljam a gyógyszerészi hivatás sokszínűségét, megmutathassam, hogy gyógyszerészi diplomával megszerzett tudást milyen sok területen lehet kamatoztatni, ezért nagy örömmel vettem a tavalyi évben a HUPSA és a MOSZ meghívását.
Fontos számomra, hogy gyakorló gyógyszerészként patikai munkám során is sokat tudok segíteni a hozzám forduló pácienseknek tanácsaimmal. Büszkeséggel tölt el, hasznosnak tartják, alkalmazzák tanácsaimat és újra és újra visszatérnek hozzám, mert hatékonynak bizonyultak a javaslataim.
Úgy tudom támogatni az embereket a gyermekeik hatékony és biztonságos bőrápolási rutinjának kialakításában, hogy kiváló minőségű és jól átgondolt összetételű kozmetikumokat fejlesztettem számukra. Olyan válogatott, legmagasabb minőségű, ökológiai gazdálkodásból származó, minősített növényi összetevőkből készülnek a SHEDO natúrkozmetikumok, melyek hatékonyak és biztonságosak újszülöttek, csecsemők, gyerekek és érzékeny bőrű felnőttek számára egyaránt. A konkrét eseteket a pályázatom végén található linken olvashatja el.
Jó gyakorlatom újszerűsége, társadalmi és szakmai jelentősége
A jó gyakorlatot, amit az előző fejezetben bemutattam azért gondolom újszerűnek, mert komplex módon látja a bőrápolást. Egyik fő eleme a felvilágosító, ismeretterjesztő tartalmak készítése a szülők számára. Ezek rávilágítanak arra, hogy saját és gyermekünk testi és lelki egészségét szolgája az, ha hatékony, bőrbarát kozmetikumokkal rendszeresen ápoljuk gyermekünk és saját bőrünket.
Másik eleme a kiváló termék, az ideális, bőrbarát kozmetikum. Az általam fejlesztett kozmetikumok újszerűek a gyógyszertári kozmetikumokhoz képest, mert kizárólag természetes összetevőkből és növényi alapanyagokból készülnek, melyek kimagasló minőségűek. Kiemelkedően fontosnak találom a felhasznált alapanyagok minőségét. Véleményem szerint a minőség két alappillére, hogy a növényi alapanyag ellenőrzött ökológiai gazdaságból (bio vagy Demeter minősítés) származzon és a feldolgozás során a legkevesebb kezelésen menjen keresztül.
Miért fontos az, hogy a növényi kivonat a feldolgozása során a legkevesebb utólagos kezelésen menjen keresztül? Ez a növényi olajokat példaként véve jól szemléltethető. A hidegen sajtolással előállított és aztán kezeletlen növényi olajok gazdagabbak telítetlen zsírsavakban és zsírkísérő anyagokban (például foszfolipidekben) finomított, hidrogénezett társaikhoz képest. Ezek a zsírsavak és zsírkísérő anyagok pedig értékes összetevők a bőr számára.
A kész kozmetikum hatékonyságát természetesen a komponensei határozzák meg és azok kombinációja és koncentrációja. Tanulmányaimra és saját tapasztalásomra, páciensek és vásárlók visszajelzéseire támaszkodva úgy látom, hogy a természetes, leginkább növényi eredetű összetevőket tartalmazó készítmények hosszútávon kedvezőbb hatásúak a bőr számára.
Fontos számomra, hogy megosszam szülőtársaimmal azt, hogy szülőként a jövő generációjára is szükséges gondolnunk. Természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat használva nem csak a bőrünknek teszünk jót, de a környezetet is kíméljük. Az ellenőrzött ökológiai gazdaságból származó növényi részek felhasználása ebből a szempontból is kedvezőbb, hiszen ezek a gazdaságok kiemelten figyelnek a termőföld és a vizek megóvására.
Napjainkban egyre több szülő tudatosan figyel arra, hogy milyen ételt ad, milyen könyveket és mesét olvas, milyen mozgásformákra tanítja gyermekét. Azt gondolom, hogy legalább ilyen fontos az is, hogy születéstől kezdve milyen kozmetikumokkal ápoljuk gyermekünket. Bőrünk a legnagyobb szervünk és az első védvonal, ezért igen nagy jelentősége van annak, hogy mivel érintkezik nap, mint nap. Fontos, hogy figyelmet fordítsunk a megfelelő bőrápolásra és időben kezdjük el megtanítani gyermekünknek, ennek rutinját saját egészsége érdekében. Ez alatt nemcsak bőrünk egészségét értem, hanem a saját és gyermekünk lelkének egészségét is. Babakorban gyakran masszírozzák gyermeküket a szülők és nagyon is jól teszik, mert a kisbabáknak legtöbbször nagyon jól esik és a masszázs bizonyítottan kedvező hatással van a baba hangulatára, idegrendszeri-és mozgásfejlődésére és ez egy rendszeres, minőségi együtt töltött idő lehet a szülővel. Az érintés, a meleg, a bőrkontaktus, a simító mozdulatok biztonságot jelentenek a baba számára, erősödik a kötődés a szülő és gyerek között.
Nagyobb gyerekek könnyen lehet, hogy nem engedik a klasszikus babamasszázst, de bőrük ápolásán, a törődésen, érintésen keresztül a mindennapjaiknak van egy biztos pontja, amikor a szülő és gyermek egymásra figyelhetnek, megoszthatják egymással a napi tapasztalataikat, eseményeiket, lehetőség nyílik azoknak a dolgoknak az átbeszélésére, ami akkor éppen őket a legjobban foglalkoztatja.
A gyógyszerészetben a szintetikus molekulák mellett hagyományosan mindig jelen vannak a gyógynövények, a különböző növényi kivonatok, az izolált növényi molekulák, illóolajok. Már az egyetemi oktatásban is nagy hangsúlyt kap a farmakognózia.
A gyógyszertárak polcain pedig sokféle növényi hatóanyagú készítménnyel találkozhatunk. Fellelhetők külsőleges és belsőleges termékeket egyaránt, a tinktúrától egészen a kapszuláig, a legkülönfélébb gyógyszerformákban. Ezek azonban mind jellemzően már valamilyen fiziológiástól eltérő állapotot, kialakulóban lévő vagy már kialakult betegséget, problémát hivatott megoldani.
Én a prevencióban hiszek, megtanultam a növények számtalan kedvező hatását és tapasztaltam a natúrkozmetikumok hatékonyságát, ezért úgy gondolom, hogy organikus, minősített növényi összetevőkből álló kozmetikumoknak van helye a mindennapos bőrápolásban, a prevencióban, támogatva így egészségünk fenntartását.